Átalakulóban Kanada temetkezése

Átalakulóban Kanada temetkezése

Annak ellenére, hogy Kanada egy viszonylag fiatal ország - 2017. július 1-jén ünnepli a 150. születésnapját-, temetkezése és temetkezési szokásai mégis legendás múlttal bírnak. A temetkezés története egészen az ország keletkezéséig nyúlik vissza és néhány régi családi vállalat nevéhez kötődik. A kezdetek az 1800-as évek elejére vezethetők vissza. Akkoriban a temetések egyszerűbbek voltak. A halottakat a családtagok gondozták, illetve a temetéseket és a ravatalozásokat is otthon, vagy annak környezetében tartották. A társadalmi tagozódásnak megfelelően leginkább a nők segítettek a családoknak a halott temetésre való felkészítésében, például a mosdatásában, az öltöztetésében, illetve ravatalra való elhelyezésében. Az esetek túlnyomó részében a ravatalt abban a szobába állították fel, ahol az elhunyt élete legnagyobb részét töltötte, vagy az utca felőli "tiszta" szobában, vagy a fogadószobában (nappali). A búcsúztatás misével folytatódott, utána pedig elszállították a halottat végső nyughelyére, legtöbbször a család birtokára, vagy a templom temetőjébe.

A 19. század végén és a 20. század elején a koporsókat az asztalosok és a műbútorasztalosok műhelyeiben gyártották. Ekkor kezdett elterjedni az ún. "eltemető" kifejezés, amelyet a "temetéssel kapcsolatos szolgáltatásokat" végző személyekre használtak. Mindez eleinte csak a másodlagos üzlet volt számukra, de szolgáltatásaikat egyre inkább kiterjesztették erre a területre is. A test balzsamozásának folyamata az amerikai polgárháború idején és hatására terjedt el Kanadában. A halott katonák testének megőrzése azért vált szükségessé, mert a hozzátartozók haza kívánták szállítani a holttestüket, hogy otthon temethessék el őket. Ennek eredményeként a bebalzsamozás mestersége hamar kivívta a társadalom elismerését. A két, látszólag teljesen különálló munkaterületből keletkezett egy új szakma Észak-Amerikában. Az itt dolgozók kezdték el ugyanis megnyitni az első temetkezési és bebalzsamozó vállalatokat. Ahogy nőtt a balzsamozás népszerűsége a lakosság körében - amit gyakran még a halott házában végeztek el - úgy alakultak át az "eltemetők" temetkezési vállalatokká. Később a falval és városok lélekszámának növekedése miatt már ezekre a telephelyekre szállították az elhunytakat, hogy testüket gondozzák a temetésig. Sokszor a halottak feleségei, illetve gyermekei is segédkeztek ebben. A temetkezési vállalkozást gyakran a következő generáció tovább folytatta. Manapság ezért megfigyelhetők a családi kézben levő cégek, illetve szervezetek, és temetők tulajdonában lévő vállalatok.

A temetkezési vállalatok számának növekedésével együtt temetkezési szervezetek is létrejöttek - tartományrendszer alapján - amelyekben temetkezési és balzsamozó vállalatok igazgatói tevékenykedtek. A szervezetek meghatározták az irányadó mintákat, a sztenderdeket, illetve képzéseket indítottak. Kiépítettek egy önszabályozó rendszert is, amelynek része volt az új cégek lincence-szel való felruházása. Ebben az időben jelentek meg az első szakmával kapcsolatos kiadványok. A kanadai balzsamozók és a temetkezési vállalkozók először kizárólag az Egyesült Államokban tanulhattak  ún. temetkezési iskolákban, hiszen csak ezután ajánlották őket be a nagy kanadai vállalatokhoz. Manapság már egész Kanadában vannak temetkezéssel kapcsolatos képzések, amelyek még egyetemi előadásokat is tartalmaznak. Emellett működik egy a temetkezésre specializálódott privát iskola is.

A 20. század túlnyomó részében az elhunytak örök nyugalomra való elhelyezése során a koporsós temetések dominanciájáról beszélhettünk a hamvasztásokhoz képest. Ennek egyik oka a hitélet és az ebből gyökerező társadalmi megítélés volt. 1970-ben a hamvasztási ráta 5% körül mozgott. Az ezredfordulóra viszont gyökeres fordulat következett be és az arány a hamvasztás javára az 50%-ot is meghaladta. 2000-től kezdve így a mérleg nyelve egyre jobban a hamvasztás irányába billent. Legmagasabb a ráta Brit Columbiában és Ontario tartományban, ott a hamvasztások aránya eléri a 75 százalékot is. A fokozott igény miatt elterjedtek az urnák és a halottak maradványaira szolgáló ékszerdobozok, illetve homokfúvott üvegek. Fontos megjegyezni, hogy - ellentétben például a magyar helyzettel - a hamvasztásos temetések kivétel nélkül testtől történő búcsúzással és normális értékű koporsó felravatalozásával járnak együtt.

A hamvasztás mellett új szokásként jelent meg a 20. század utolsó évtizedeiben és a 21. század első évtizedeiben Kanadában és más országokban, hogy a hozzátartozók a szokványostól eltérő módon kezdtek el megemlékezni elvesztett szeretteikről. Sokan ugyanis régimódinak tekintették a hagyományos temetkezési procedúrát, ezért a szomorú és bús esemény helyett sokkal inkább a halott életét akarták megünnepelni. Vagyis a szomorú szertartás helyére egy vidám és lelkesítő megemlékezés került. Az is jól érzékelhető, hogy Kanadában a lakosság egyházszervezetekkel való kapcsolata egyre inkább gyengül. Az egyházi rítuálét és megemlékezést sokkal kevésbé tartják fontosnak, mint a múltban, ezért a közvetlen, valamennyi temetkezési szokással szakító végső nyugalomra helyezések száma növekszik. Az alternatív temetkezési opciók, például a zöld temetések is egyre népszerűbbek.

Kanada temetkezési helyzete gyökeresen átalakulóban van. A szakmai szervezetek azonban mégsem borúlátóak. Annak ellenére, hogy megítélésük folyton változik, jól látszik: a temetkezési vállalkozók és balzsamozók szerepe továbbra is egyedülállóan fontos azzal kapcsolatban, hogy a társadalom hogyan dolgozza fel az elhunyt elvesztését. Ez pedig egy olyan küldetés, amit meg kell őrizni!

Forrás: Thanos Magazine n°78 - 02/2016. Fordító: Balogh Kristóf