Becsüljük meg az együtt eltöltött időt!
Mindenszentek és halottak napja. Két ünnep, amelyre egy egész ország készül. Természetesen a kegyeleti szakma szereplői is felkészülten várják a látogatókat annak érdekében, hogy minden gördülékenyen menjen, minden méltó legyen a megemlékezéshez. Állják a rohamot, mert több százezer ember - kizárólag most, vagyis mindössze egyszer egy évben - keresi fel hozzátartozói sírját. Jó lenne, ha erre többször is sor kerülne, ha a tisztes megemlékezés nem kampányszerű, hanem folyamatos lenne. A temetkezési szakma legrégebben működő egyesülete, az OTEI elnöke szerint azonban a ma embere nehezen vesz tudomást a halálról, az elmúlásról. Egyszerűbben és minél hamarabb túl szeretne lenni a temetésen, a fájdalmán. Vajon lehet-e ezen a rossz beidegződésen változtatni? Többek között erről beszélgettem Horváth Józseffel, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület vezetőjével. Kerekes Sándor interjúja.
Otei.hu:
Memento mori! Így szól a középkor óta ismert latin mondás. De milyen jelentéssel bír a kereszténység egykori, legfontosabb jelmondata mostanában?
Horváth József:
Azt látom, hogy a mai tárgyiasult világban, a fogyasztói társadalomban egyre összetettebb ennek megítélése. Így Európában is vannak már olyan országok, ahol a megemlékezést az adott iparág profi módon megszervezi. És vannak olyan közösségek, nemzetek, ahol még mindig igen nagy a tradíciója a halottakra történő emlékezésnek, ahol a társadalom tagjai megőrizték és gyakorolják azt az írott és íratlan szabályt, hogy a család elhunyt tagjaira, az őseinkre emlékezni kell. Ott az elmúlás még mindig az élet szerves része és ezt az idősebb generációk a családok legfiatalabb tagjaival is elfogadtatják.
Otei.hu:
A keresztény világban november 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon - mintegy fél évszázad után - a Munka Törvénykönyve módosítását követően, 2000-től lett újra munkaszüneti nap. Befolyásolta a korábbi szokásokat? Valóban ennek köszönhetően kelnek sokan útra a temetőkbe, hogy évente egyszer legalább meglátogassák elhunyt hozzátatozóikat?
Horváth József:
Magyarországon mindig is erős hagyománya volt ennek az ünnepkörnek, a társadalmi szokásai között jelen voltak ezzel kapcsolatos szertartások, vagy népi hiedelmek. Például mindenszentek napján az összes üdvözült lélek emléknapján emlékeztek meg az elhunytakról. Ezen a napon virággal díszítették a sírokat és gyertyát gyújtottak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot szimbolizálta és szimbolizálja még ma is. Halottak napján pedig a nép körében hagyománnyá vált, hogy harangoztak a halottakért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy az elhunytak ezen az éjszakán kikelnek a sírokból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek. Sok érdekesség fűződik ehhez az ünnepkörhöz, amit manapság nagyon kevesen ismernek és talán már ennél is kevesebben tartanak.
Visszatérve a kérdés második felére, hogy mi jellemző a mai modern gyakorlatra: ezeken a napokon valóban sok százezer hozzátartozó látogatja meg a köztemetőket. A tapasztalat szerint a gyalogos- és gépjárműforgalom mindenszentek napján csúcsosodik ki, amikor akár milliós nagyságrendű forgalmat bonyolítanak le a fővárosi köztemetők vagy a nagyobb vidéki sírkertek.
Otei.hu:
Mennyire tölti be maradéktalanul közösségi ünnepi funkcióját ez a kettős ünnep a magyar társadalomban? A legtöbb iskolában a két nap szervesen kapcsolódik az őszi szünethez is. Emiatt nem inkább a pihenés, az üdülés lett a hangsúlyosabb, mint a csendes megemlékezés?
Horváth József:
Néhány éve vettük észre, hogy kitolódott az ilyenkor szokásos temetőbe látogatások ritmusa, mivel az őszi szünettel esik egybe az ünnepkör, ezért a családok már a mindenszentek előtti hétvégét is igyekeznek kihasználni e célból. Valóban a hosszúra nyúló hétvégét a családok szívesebben töltik pihenéssel, ami nem lehet szemrehányás, hiszen a közösen eltöltött, értékes idő is nagyon fontos. Azonban elmondható az is, hogy sajnos megváltoztak a temetkezési és ezáltal a temetőbe járási szokásaink is. A ma embere - rohanó világunkban - nehezen vesz tudomást a halálról, az elmúlásról. Egyszerűbben és minél hamarabb túl szeretnénk lenni a temetésen, a fájdalmunkon. Remélem és bízom abban, hogy az OTEI kimagasló szerepet vállalhat a kegyeleti kultúra ápolása területén, ezért bátorítjuk, ösztönözzük a temetőlátogatásokat, hogy az rendszeres szokássá, és egy megbecsült, nem pedig letudott programmá váljon a magyar családok körében.
Otei.hu:
Közismert, hogy a sajtó részéről ilyenkor aktuális "téma" az elmúlás. Szükséges-e, hogy a felfokozott figyelemből "profitáljon" a szakma?
Horváth József:
Mivel a szakma területén a reklámtörvény igen erősen szabályozza lehetőségeinket, ezért az ilyenkor jelentkező sajtó-érdeklődésnek minden fórumát meg kell ragadnunk. Már csak a korábban megfogalmazott gondolatok miatt is, illetve az interjúk alkalmával sok tévhitet cáfolhatunk és felhívhatjuk a figyelmet feladatunk sokrétűségére, megismételhetetlenségére, azok emberi oldalára. Sajnos évközben gyakran elfordul, hogy az egyesület tagjai közé nem tartozó, célkitűzéseit nem követő temetkezési vállalkozások hibái miatt minket ostoroz a média és téves következtetéseket levonva gyakran általánosítanak. Pedig az OTEI és más kegyeleti szakmai szervezetek tagságának az év 365 napjában közös a célja: a hozzátartozó empatikus, felelősségteljes kiszolgálása és a kegyeleti szolgáltatások maximális színvonalú teljesítése.
Otei.hu:
Az OTEI elnökének személy szerint mit jelent, mit üzen ez az ünnepkör?
Horváth József:
Az elcsendesedés, kicsit a magunkba tekintés lehetőségét jelenti a számomra. Feleségemmel és lányaimmal együtt felidézzük elhunyt szeretteink emlékét, arcát, egy-egy kedves történetet velük kapcsolatban. Ilyenkor azért mi szakmabéliek is jobban szembesülünk azzal, hogy az élet minden pillanata egy olyan ajándék, amely nem megismételhető. A szeretteinkkel, barátainkkal, munkatársainkkal eltöltött időt mindenkinek eszerint kellene megítélnie. Becsüljük meg az együtt eltöltött időt!